Életadók ajándéka

Szerző: | dec 7, 2023 | Egy gyógypedagógus naplója

Olvasási idő: 5 perc

Egy éve, ennek a napnak a hajnalán, a Mikulás dolga végeztével itt hagyta az utolsó teli kiscsizmákat is az ablakokban, az én Édesanyám, pedig ezt a földi életet. Amióta az eszemet tudom, mindig fáradhatatlanul kereste és kutatta a saját, vélt boldogságának kulcsát. Mint egy kisgyerek, aki minden áron meg akarja találni a helyet, ahol a szivárvány földet ér. Szaladt, szaladt, de mindig ugyanolyan messze látta magától. Gyerekként ez megviselt, felnőttként sajnáltam. Ma pedig csak remélni tudom, hogy ahol most van, ott megtalálta, amit keresett. Ő ilyen volt, és így volt az anyukám.

Bölcsis ünnepségen

1984 kora tavaszán, még úgy hívtak minket, hogy „kismama” és „magzat”. Egy lélegzetvétellel később ő édesanya lett, én meg egy újszülött ember. Amikor életet adott, és általa világra jöhettem, kaptam tőle két ajándékot, amik meghatározták az életem…

Önrendelkező élet ajándéka

Az embert az különbözteti meg az állatvilágtól, hogy az ösztöneinket képesek vagyunk felülszabályozni tudatos választásokkal az életünkre vonatkozólag. Nevezhetjük szabad akaratnak is. Jár ez a lehetőség minden embernek, aki életet kap a Földön. Teljesen mindegy, hogy milyen háttérből érkezik, milyen körülmények között él, vagy mennyi korláttal, nehézséggel kell megküzdenie.

Dönthetünk arról, milyen értékrend szerint akarjuk élni az életünket, hogyan kapcsolódunk másokhoz, milyen nyomot akarunk hagyni magunk után az emberekben és a világban. Érhetnek minket benyomások, amikre szabadon reagálhatunk, és egy jól működő társadalomban, ennek lehetőségét meg is adják nekünk. Képviselhetjük az érdekeinket, húzhatunk határvonalakat és megtanulhatunk fejlődni önismeretben, és megelégedettségben.

1984 kora tavaszán kismamaként

Az én Édesanyám életet adott nekem. Önrendelkező életet. Ami egyszeri, megismételhetetlen és kizárólag rajtam múlik, hogy saját magamon kívül, kinek engedek még irányítást felette. Ez egyszerre felszabadító és felelősséggel teli.

Az értékét leginkább olyankor tudom megtapasztalni, amikor kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket látok megfosztva a döntés lehetőségétől, holott ők is önrendelkezésre születtek. Egymagamban, ezt felismerve csak annyit tudok tenni, hogy törekszem megadni nekik a lehetőséget a választásra azon a szinten, ami számukra szükséges.

Elfogadó élet kincse

A körülöttem lévő emberek közül kevesen tudják, hogy az Édesanyám gyógytestnevelőként, és úszóedzőként is dolgozott fogyatékos emberekkel. Egészen kislány koromtól kezdve láthattam, hogy vannak olyan emberek, akik másként mozognak, vagy másként viselkednek, reagálnak a világ dolgaira, mint én.

Nem hinném, hogy anyukám valaha elgondolkodott volna azon, hogy mit jelent az inkluzív szemlélet átadása a gyermeknevelés során. Egyszerűen csak vitt magával munkába, táborokba, edzésekre, ha épp nem volt olyan, aki felügyeljen rám. Ő dolgozott, én pedig játszottam vagy leckét írtam addig a padon. Mintha mi sem lett volna természetesebb. Nem emlékszem, hogy feltettem volna kínos kérdéseket. Talán egyszer volt olyan, hogy nem értettem, miért van egy mozgássérült ember, fekvő kerekesszékben. Ezt is inkább azért, mert még nem láttam olyat azelőtt.

Felnőtt fejjel nagy ajándéknak gondolom, hogy képessé váltam természetesen viselkedni a mássággal szemben. Talán akkoriban, amikor én gyerek voltam, még egyszerűbb volt így felnőni, mert az emberi kapcsolatok sokkal szorosabbak és mélyebbek voltak, mint manapság a rohanó világban. Mélyen tisztelem azokat a szervezeteket, akik nap, mint nap azon munkálkodnak, hogy a felnövekvő generációkkal megismertessék a fogyatékos emberek életét és lehetőségeit.

Nekem könnyű volt, mert közvetlenül Édesanyámtól kaptam az elfogadó életet és gondolkodást. Gyógypedagógus azonban nem ezért lettem. Az külön történet, és igazából sokkal egyszerűbb, prózaibb háttere van.

1984 nyarán már édesanyaként

Amikor valaki kilép a világból, a körülötte lévők élete végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltozik. Egyik pillanatról a másikra íródnak át tervek, születnek új döntések, indulnak új utak, miközben a múlt dolgai emlékekbe záródnak. Az ittmaradók feladata, hogy a távozóktól kapott ajándékokkal jól sáfárkodjanak.

Emlékszem, a kishúgom pár hónapos baba volt, amikor a Nagymamám az ölében tartva höcögtette, ringatta és kedves-játékos hangon kérdezgette tőle, hogy „Mire jöttél te a világra? Mi leszel, ha nagy leszel?” A húgom csak lelkesen mosolygott és nyilvánvalóan nem gondolkodott még el a kérdés komolyságán. A Nagymamám sem várt tőle választ. Tudta, hogy az ő ajándékai is a jövőben fognak kibontakozni.

3 hozzászólás

  1. Kiss Dezsőné

    Juditkám! Édesanyád büszke lenne Rád, illetve az is volt, tudom. Pici korod óta ismerlek, és valószínű, hogy a neveltetésedből eredően, de mindig érettebb, empatikusabb voltál a társaidnál. Örömmel tölt el, hogy megtaláltad a hivatásodat és büszkén haladsz az édesanyád által megismert úton! Csodálatos megemlékezést írtál édesanyádról! Tiszta szívemből kívánom, hogy a mélységek mellett minél több magasság is kísérje utadat!

    Válasz
    • Judit

      Köszönöm szépen a kedves szavaid!
      Neked pedig hálás vagyok, hogy megtanítottál írni. Anélkül ez a poszt most nem lenne itt. 😉

      Válasz
      • Tünde

        Öröm volt tanítani!

        Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rólam

Volt nekem egy bölcs nagymamám, aki az élete első negyven évében a történelem viharaival küzdött, a második negyven évében pedig visszatérő daganatos betegségekkel. Sokat tudott a küzdelemről, és a jellemformálódásról. Sokszor mondta nekem, amikor elcsüggedtem: „Kicsikém. Csak tanulj és dolgozz mindig szorgalmasan. Mert amit már megtanultál, azt senki el nem veheti tőled, a munkádnak pedig meglásd, meglesz a gyümölcse.”

Igyekeztem, és a mai napig igyekszem megtartani, amit mondott. Tanulok, dolgozom. Elcsüggedek, megerősödöm.

Arra a kérdésre, hogy miért lettem gyógypedagógus, nem mondhatom, hogy mindig is tudtam, hogy erre születtem. Inkább egy szilárd meggyőződésből fakadt, ami a mai napig a pályához kapcsol.

Mert ez egy olyan szakma, ami másokat érint, engem pedig megérint. És ami megérint arról beszélni és írni kell! Nyíltan, szeretettel, tabuk nélkül…

Mert ha hiszed, ha nem, az életet és a világot igazán érdekes gyógypedagógus fejjel szemlélni!
Engedd hát, hogy megosszam Veled is ebben a blogban!