A terápiás piacot érintő pro- és kontra érvek, szakemberi szemmel

Januárban jelent meg Lucababa.hu cikke azokról a jelenlegi dilemmákról, amik a fejlesztő terápiás piacon szülőként tapasztalhatók, elsősorban a magánfejlesztés lehetőségeinek terén. A leírtak bizony helytállóak és elgondolkodtatók, több ponton szomorúságot is okoztak számomra. Többszöri elolvasás után késztetést éreztem, hogy szakemberi szemszögből is górcső alá vegyem a témát, megtoldva egy kicsit az állami ellátás területével is.

Szeretném leszögezni, hogy ez egy blogbejegyzés! Nem áll mögötte több évtizednyi neveléstudományi kutatás, vagy oktatáspolitikai felmérés.  Legkevésbé sem gazdasági vagy humán erőforrás elemzés. Csupán saját bőrön megélt tapasztalataim az állami rendszerben eltöltött hosszú évek után, és a közel két éve tartó vállalkozói létem kapcsán. Egész egyszerűen azért akarok írni róla, mert túl sokan vagyunk érintettek a témában, akár szülő, akár szakemberi (vagy mindkét) oldalról… 

Praktikusnak láttam továbbá két részre osztani a tartalmat, hogy a felgyorsult “digitális életmódban” is emészthető hosszúságú írást tegyek közzé. A felsorolt pro- és kontra érvek pedig természetesen a teljesség igénye nélkül lettek összegyűjtve. A sor, mindkét oldalon folytatható! 

Szóljon az első rész a magánszektorról… 

A magánfejlesztés napfényes oldala 

Az ember valahogy úgy van összerakva, hogy szilárd meggyőződése van abban a tekintetben, hogy ha valamiért fizet, akkor nagy valószínűséggel minőségibb ellátást kap cserébe. Az, hogy kinek mi a minőségi, már inkább szubjektív megítélés kérdése, de a magánszektor felé fordulásnak ez az egyik alapvető oka.  

De mégis mik azok a tényezők, amik elégedettséggel tölthetik el a magánellátást választó családokat? 

Időfaktor és minőségi idő

 Az esetek többségében például hamarabb lehet bejutni vizsgálatokra, felmérésekre és hamarabb van lehetőség tanácsadást, fejlesztő foglalkozást vagy terápiát elkezdeni. Ezáltal megnyugvást lelni abban, hogy szűnik a bizonytalanság. A család elindult egy úton, hozzáértő és segítőkész kezek által kísérve. 

Az idő jelentősége minőségi szempontból is fontos. Az együtt töltött órában a szakember maximálisan az adott családra / gyermekre/ csoportra tud fókuszálni, mert jó esetben a figyelme nem aprózódik szét ezernyi más szükségtelen kötelezettség nyomása alatt.  

Mindig lehet egy kérdéssel több 

A minőségi idő lehetőséget ad a kérdések meghallgatására. Fel lehet tenni akár századszor ugyanazt másképpen megfogalmazva, és fel lehet tenni mindig új és új kérdéseket is. A családok számára megnyugtató, ha van egy biztonságos tér arra, hogy akár ezerszer átrághassanak egy témát. A szakember számára pedig felszabadító, hogy nincsenek központosított keretek és célkitűzések, hanem valóban az egyéni szükségletek mentén lehet haladni. 

Az a bizonyos “kémia”

Igenis számít a szabad szakemberválasztás! Mennyivel hatékonyabb úgy dolgozni, hogy egy család megválaszthatja, hogy kinek szavaz bizalmat, és ennek hiányában van lehetősége váltani is. Szakemberként is sokkal könnyebb az együttműködés, ha a személyiségek is összekapcsolódhatnak, nem csak az érdekek. Számomra például ez egy kulcsmomentum, ami jelentősen hozzájárul a mentálhigiéném egészségének megőrzéséhez. Szabadon dönthetek arról, hogy kivel dolgozok, és arról is, hogy meddig! 

Folyamatos önképzés és minőségi standard 

A magánellátás a fejlesztő és terápiás vonalon az utóbbi években versenyhelyzetbe került. Az ellátók mennyiségének növekedésével, hosszú távon fennmaradni csak minőségi szolgáltatás nyújtásával lehet. A minőséget pedig egyre korszerűbb ismeretek megszerzésével, szemléletformálással lehet fenntartani. Egy magára valamit is adó vállalkozó a bevételének egy részét visszaforgatja önmagába, és az élethosszig tartó tanulás útját választja. Nincs mese! Erre időt kell szánni, és a pénztárcát is ki kell nyitni! Könnyebbséget jelent, hogy ehhez nem kell munkáltatói engedélyre várni, vagy pályázati keretekbe beférkőzni. A napi munkába beépítve pedig az ellátott családok is közvetetten profitálnak belőle. 

Korszerű eszközpark és környezet 

Emlékszem, amikor még alkalmazottként dolgoztam, mennyire nagy szó volt, ha sikerült egy rég vágyott eszköz beszerzése az intézménynek, ahol tevékenykedtem. Mert korszerű eszközökre igenis szükség van a munkához! Egy tapasztalt orvos, is jobban tud segíteni egy korszerű ultrahang géppel, mint egy 20 évvel ezelőtti masinával. Ez nem azt jelenti, hogy sutba kell dobni a fenntarthatóságot, vagy tengernyi eszközzel kell helyettesíteni a szakmai kreativitás fejlesztését. De tény, hogy a magánszektor nagy előnye, hogy kevesebb korláttal, könnyebben lehet igényes, jól felszerelt környezetet teremteni, ahol a családok is jobban érzik magukat.

A lehetőségek tárháza 

A magánszektor növekedésével a választási lehetőségek is bővülnek. A növekedés mértéke persze eltérő a főváros és vidék között, mégis esélyt ad a családoknak, hogy megválasszák a nekik megfelelő feltételeket és utat. Ez segít a kontroll megtartásában és a kiszolgáltatottság csökkentésében. Tudom, van, amikor a jóból is megárt a sok, és a növekedés nem lesz feltétlenül egyenesen arányos a minőség növekedésével…De ezt a Lucababa.hu cikke részletesen leírta.

Vállalkozók együttműködése

Amikor elkezdtem egyéni vállalkozóként dolgozni, és magánellátásban biztosítani a korai intervenciós megsegítést a családoknak, sokan kérdezték tőlem, hogy nem vagyok-e nagyon magányos? Bevallom, sosem éreztem ilyet. Sőt! Sokkal aktívabb a szakmai életem, amióta csak a szakmával kell foglalkoznom. Kitűnő kapcsolatot ápolok sok más vállalkozóval. A magánszektorban dolgozók ugyanis egy-egy témakör kapcsán sokkal könnyebben, rugalmasabban és kötetlenebbül kapcsolódnak workshopok, kerekasztal beszélgetések, online meetingek keretében egymáshoz, mint gondoltam volna. Több közös projekt, edukációs anyag, és infóhálózat születik, mint amennyiben alkalmazotti létem során tapasztaltam. A közös inspirációk eredményeiből pedig jó esetben a családok is épülnek. 

A magánfejlesztésnek azonban árnyoldalai is vannak, amelyekről szintén fontos beszélni egy objektivitásra törekvő írásban… 

Drága

Aki a magánfejlesztést választja, annak komolyan a zsebébe kell nyúlni. Emiatt sajnos azok a családok, akiknek nincs rá kerete, kiszorulnak egy esetlegesen minőségibb megsegítési formából. Szomorú kimondani, de a magánellátás ilyen szempontból nem támogatja az esélyegyenlőséget. Valljuk be, ez roppant visszás egy olyan területen, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek, és az őket nevelő családok támogatása a cél.

Az árképzés érzékeny terület. Van egy pont, ami alá nem lehet adni. Ugyanis nem csak a vállalkozás fenntartásának és fejlesztésének költségei befolyásolják, vagy a saját szakmai tudás és érték megfelelő pozícionálása. Hanem a politikai és társadalomszemlélet, az aktuális szakmai trendek és igények, és a versenytársak árképzése is. A családok mindebből csak egy weboldalon feltüntetett összeget látnak az Árak menüpontnál. És bár nyíltan el lehet nekik magyarázni, hogy az adott összeg milyen tételekből épül fel, nekik a legnagyobb megértés mellett is csak egy összeg lesz, ami vagy rendelkezésre áll a bankszámlájukon, vagy nem. 

Megélhetési terapeuták és leinformálhatatlan végzettségek 

Ezen a ponton tudok leginkább kapcsolódni a negatív szülői tapasztalatokhoz. Mint ahogy a legszebb kertet is felveri a dudva, a terápiás piacon is megjelennek azok a szolgáltatók, akik egy jobb marketinggel és csekély háttértudással nyújtanak ellátást a nem kellően tájékozott családoknak. Jó esetben csak feleslegesen járatják magukhoz a gyermekeket, rosszabb esetben kifejezetten kárt tesznek a családnak azzal, hogy nem küldik időben tovább őket a szükségleteiknek megfelelő helyre és szakemberekhez. Márpedig az a terapeuta vagy fejlesztő szakember, aki tisztában van saját tudásával, nem csinál lelkiismereti kérdést abból, ha valamihez éppen nem ő ért a legjobban. Egyszerűen vállalja a felelősséget, marad a saját kompetenciáján belül, és a család érdekeit nézve irányítja őket tovább. Anyagilag kevéssé jövedelmező, ez tény, de létezik szakmai etika is a világon. 

Az állami szektorban az intézmények, hivatalosan csak meghatározott végzettséggel vehetnek fel szakembereket. Ezért ott kisebb az esély, hogy bekerüljenek az ellátók közé olyanok, akik nem rendelkeznek megfelelő papírral a munkakör ellátásához. Az más kérdés, hogy tudják-e használni, de ez a bekezdés most nem erről szól. A magánszektorban azonban nehezebben leinformálható, hogy egy adott szolgáltatást reklámozó “terapeuta” valóban rendelkezik-e megfelelő alaptudással, tapasztalattal és koptatta-e a könyökét évekig az egyetemi padban ülve? Nem elég ugyanis az, hogy valaki csak “szereti a gyerekeket”, és “jól kijön velük”. 

Amikor az üzleti érdek felülírja a józan kereteket 

Nagy buktatója a magánfejlesztő munkának a józan keretek betartásának képessége, és a megelégedettség szintjének megtalálása. Megelégedettség alatt itt most nem a családok megelégedettségére gondolok. 

Bevallom elképesztő érzés annak megtapasztalása, hogy az ember elkezd egy szemmel látható összeget keresni hónapról-hónapra. Mindezt fele annyi kontakt (értsd közvetlen, családokkal végzett) órával, mint alkalmazottként.  

Azonban józan keretek nélkül, könnyű átesni a ló túloldalára és a profitmaximalizálás oltárán feláldozni a minőséget. Ilyenkor történik meg az, hogy a csoportos foglalkozáson több gyermek vesz részt, mint amennyi hasznos lenne. Vagy azok a gyermekek, akikkel egyénileg lenne jobb foglalkozni, csoportokba kerülnek. Esetleg a szükségesnél hosszabb ideig kell, hogy járjanak fejlesztő foglalkozásra. Vagy bevesznek testvéreket is, “ártani nem árt” vagy “prevenciós” alapon. Az is megtörténik, hogy egy adott terápiára, terápiás szempontból túlkoros gyermek is bekerül, akinek már hatékonyság tekintetében jelentéktelen az adott foglalkozás. Máshol, másfajta ellátásra lenne szüksége, de ehhez el kell engedni a vele járó bevételt is. 

A túlvállalás problémája szintén kellemetlen szituációkat tud szülni. Én például tudom magamról, hogy 16-18 családnál többet képtelen vagyok kísérni. Ha átlépem ezt a határt, már nem tudom fejben tartani és követni az életútjuk menetét, az aktuális küzdelmeiket, és a saját támogató munkám terveit, amin a jegyzetelés sem segít. Márpedig ezért fizetnek nekem. Nálam itt van a határ és hálás vagyok azért a jövedelemért, amit ezzel kereshetek. 

Sajnos, ha a magánellátás nem kap józan kereteket, ugyanúgy nagyüzemi rutinná válhat, a “futószalag” érzésével, mint bármelyik túlterhelt és kizsigerelt állami ellátóhely. A gyermek és családja csak egy lesz a sok közül, a személyes igényei pedig könnyebben háttérbe szorulnak. 

De mégis mire figyeljen egy szülő, ha a magánfejlesztés útját választja? 

Ár érték aránnyal kapcsolatos kérdések, amiket feltehetsz:

Hányszor kéne vinned a gyermekedet, és miért annyiszor?  

Milyen végzettsége, tapasztalata van az adott szakembernek?  

Hogyan épül fel egy felmérés? 

Mennyi energiát fektet a nehézségeitek feltárásába? 

Kaphatsz-e róla írásos véleményt? 

Milyen az eszköztár és a körülmények, amibe a gyermekedet viszed? 

A közös munka folyamatában releváns kérdések és szempontok: 

Kapsz-e számodra megfelelő válaszokat a kérdéseidre? 

Van-e lehetőséged minden kérdésedet feltenni? 

Kapsz-e folyamatos tájékoztatást a gyermekedről? 

Kapsz-e támogató ötleteket otthonra? 

Mennyire gondolkodik a szakember a gyermekedről?  

Akarja-e valóban megismerni? 

Mennyire érzed úgy, hogy figyelemmel kíséri a nehézségeiteket? 

A profi munkaszervezés, minőségbiztosítás és együttműködés ismérveire vonatkozó kérdések: 

Vannak-e átlátható és következetes szabályok írásban is feltüntetve? 

Foglalkozik-e a szakember a saját ismereteinek bővítésével, szokott-e erről beszélni?

Próbál-e új eszközöket és ismereteket felhasználni a munkájában? 

Tájékoztat-e időben a változásokról, szabadságról, betegségről? 

Képes-e nemet mondani kompetenciáján kívül eső témákban? 

Képes-e segítséget kérni más szakembertől? Hogyan kommunikálja ezt felétek? 

Vannak-e szakmai kapcsolatai, ahova szükség esetén tovább tud irányítani? 

A kérdések sorát és az érveket is lehetne még folytatni… Én mégis úgy érzem, most leírtam mindent.

A következő rész, szóljon az állami ellátásról…